usd18.net
A kiváltságos Pilinszky Párizsban látta az akkor avantgárd rendezőt 1971-ben; a hatás óriási volt. A színháziak – fiatal rendezők, írók, nyughatatlan újat látni vágyók, akik képesek voltak hálózsákban egy előszobában aludni érte – pár évvel később Belgrádban, a BITEF fesztiválon találkozhattak vele, ami Kelet-Európa nyugatra néző kis ablaka volt. Halász Péterék pedig akkor, amikor már útban voltak a Nyugat felé, jegyük egy irányba szólt, az országból kiutasították őket. Vannak a múltnak olyan bánatai, fogyatékai, bűnei, ha tetszik, már behegedt sebek, melyekkel most mégis újból szembesülünk: hogy a 60-as, 70-es, 80-as évek bezártságában a világ (színházi) áramaitól gyakran elzárva, eltiltva éltek, éltünk. Szétkapcsolva a világtól, disconnected, ahogy az angol mondja, kizárva a világgal való egyidejűségből. A fontos kelet-európai, főleg orosz (szovjet) rendezők és munkáik rendre láthatók voltak, maguk is dolgozhattak Magyarországon, amíg hazájukban jól viselkedtek, de a nyugati (európai, amerikai) színházi avantgárdból vajmi kevés jött át a falon.
Mégis fontos, hogy ma egy ilyen kaliberű rendező dolgozik magyar színpadon, egy koprodukcióban (a Víg a cseh és szlovák nemzeti színházzal működött együtt), ahogy az is vonzó, hogy sok nyelven beszélnek a színpadon egy olyan egynyelvű színházi kultúrában, mint a miénk. Wilson szerkesztett világa lenyűgöz. Színpada csupa technika: a képszerkesztés, a koreográfia, főleg a nálunk szinte sose látott világítási csodák, fény-árnyékok vizuális alakzatai. Mesei világba vezet, alakjai mesefigurák, festett arcú, erős arcmimikájú és széles gesztusú (arche)típusok; minden kerülendő, ami "természetes" vagy inkább mindennapi, a hajviselettől kezdve egy női mellen át a kiöltött nyelv színéig (számos Wilson-előadásban van festett nyelv) minden kitalált, a fantázia műve. Ahogy egy szárnyas kabát kunkorodik felfelé: képzőművészeti, és nem varrodai munka. Így rajzolódik ki 1914, a békebeli, gazdag, sokféle Monarchia. Lám, a soknyelvűségnek értelme van. Az előadást az első világháború két alapszövege ihlette: Jaroslav Hašek Švejk je és Karl Kraus Az emberiség végnapjai című hatalmas drámai műve, mindkettő mondatait emblémaként, emlékeztetőként használja inkább, nincs szüksége (sosem volt) történetmesélésre.
Erre már sajnos nem kerülhet sor. Egy eredeti tehetségű, karakán egyéniségű, nagy művész távozott közülünk.
Mégis, ahogy a néző megszokja a számára ismeretlen színpadi világot, amely sosem hagyja el vagy kérdőjelezi meg önmagát, saját esztétikáját, a képek ereje egyre fogy. Az önmagáért való szépség egyre formalistábbnak tűnik, érdektelennek, kiszámíthatónak. A képek, a színpadi játék mögött a semmi ágán lógunk. Történelmi revü ez, a felszín hatásaival. Az elsüllyedt, jókedvű, soknyelvű vurstlivilágban a háború lassú halálmenete indul el – mindez nem tűnik elég tartalmas gondolatnak, állításnak, amihez kapcsolódni tudnék. Vagy inkább nehéz felismernem az előadást mint valami új, meglepő találkozást a címben fémjelzett közös, magyar, monarchiabeli vagy összemberi tapasztalattal, amit génjeinkben hordozunk, amit elődeink biztos, hogy bőrükön éreztek 1914-ben. Vagy mint valami új, meglepő találkozást Robert Wilson világával. Vígszínház, október 16.
"A Robert Wilson rendezővel való közös munka közelebb hozott minket egymáshoz, és egymás színházi filozófiájára, kultúrájára is nyitottabbak lettünk. Ennek a kapcsolatnak a legszebb bizonyítéka, hogy Robert Wilson, Balog Zoltán Miniszter Úr és jómagam meghívására 2015. április 25-én ellátogat a Vígbe, és délután 14. 30 órakor előadást tart rendezői világáról, művészi pályájáról. " – mondta Eszenyi Enikő. Az érdeklődők egy rendkívüli találkozáson vehetnek részt az egyetemes vizuális kultúra egyik legmeghatározóbb alkotójával ezen a napon a Vígszínházban. A világhírű rendező és alkotóművész egy közel 3 órás, rendkívüli előadásban vezeti be a hallgatóságot különleges esztétikai univerzumába. Szakmai karrierjének több száz emlékét mutatja majd be, és ezzel egy intim, bizalmas önarcképet is ad alkotómunkájáról. Az előadásban Mr. Wilson legfontosabb rendezései is szóba kerülnek, így például A süket pillantása, az A Letter for Queen Victoria, az Einstein a parton –, amelyet a zeneszerző Philip Glass-szal készített-, továbbá a The CIVIL warS, és a The Black Rider.